EGYÜTTÉRZŐ KOMMUNIKÁCIÓ

"Békét nem lehet erőszakkal teremteni. Csak megértés által elérni."  /Albert Einstein/


  • Szeretnéd, ha gyermeked, tanítványaid, kollégáid egyre jobban képesek lennének kiállni önmagukért, kimondani azt, ami a szívükben él, anélkül, hogy bárkit is kritizálnak?
  • Szeretnél egyre közelebb kerülni hozzájuk?
  • Ez egy praktikus eszköz gyerekeknek és felnőtteknek, hogy agresszió vagy meghunyászkodás helyett képesek legyenek megbeszélni problémáikat.

A módszert Dr. Marshall B. Rosenberg klinikai pszichológus dolgozta ki.

Célja: "Az életemet együttérzéssel akarom feltölteni, olyan áramlást elindítani köztem és mások között, amely egymás szívből jövő megajándékozásán alapszik."

Meggyőződése szerint olyan tulajdonságokkal jövünk a világra, hogy képesek vagyunk együttérzéssel és örömmel adni és kapni. Kidolgozott egy olyan kommunikációs rendszert, amely során "valódi" kapcsolatot tudunk kialakítani másokkal.

Konfliktushelyzetekben legtöbbször ítélkezünk, rendreutasítunk, kritizálunk, címkézünk, összehasonlítunk, követelőzünk, áthárítjuk a felelősséget, általában negatív véleményt mondunk. Ezt a fajta kommunikációt ebben a rendszerben "sakálnyelvnek" hívjuk.

Dr. Marshall Rosenberg konfliktushelyzetekben azt javasolja, hogy kíváncsi, jóhiszemű érdeklődéssel forduljunk a másik ember felé, akkor is, ha éppen bántóan viselkedik. Próbáljuk megérteni, hogy milyen kielégíthetetlen igény készteti arra? Ez a fajta hozzáállás segít, hogy meglássuk minden emberben a szépet és a jót.

A módszer arra tanít, hogy megtanuljuk a konfliktusokat békés párbeszéddé alakítani. A legnehezebb helyzetekben is segít megőrizni emberségünket.

Nem meghatározott szavakat használunk, hanem betartjuk a modell által javasolt lépéseket. Ezek a következők:

  • MEGFIGYELÉS: annak megfogalmazása, hogy mi történik, mi az, amit mások tesznek vagy mondanak. Ezt úgy kell tenni, hogy ne legyen benne bírálat vagy minősítés.
  • ÉRZÉS: kifejezzük és megfogalmazzuk érzésünket, ami a másik tettének vagy szavainak hatására ébredt bennünk.
  • SZÜKSÉGLETEK: elmondjuk, hogy az említett érzéshez milyen szükséglet kapcsolódik.
  • KÉRÉS: a másik embernek szóló olyan kérés megfogalmazása, amelynek teljesítésével mindkettőnk élete gazdagodik.

Az Együttérző kommunikációt "zsiráfnyelvnek" is nevezzük. A zsiráf négy lábbal áll a földön, ugyanakkor abból a magasból, ahol a feje van, képes rálátással szemlélni a világot, a helyzeteket. Erős, így a ragadozóktól is meg tudja védeni magát. A szárazföldi állatok közül neki van a legnagyobb szíve, ami a "szívünkkel látás" üzenetét jelképezi.

Sok-sok odafigyeléssel és gyakorlással a "zsiráfnyelv" vérünkké válhat. Előfordul, hogy a "sakál" mégis kiszabadul, ezek viszont remek alkalmak a gyakorlásra.

A TRÉNING TÉMAKÖREI:

  • Az együttérzést gátló kommunikáció
  • Ítélkezés nélküli figyelem
  • Az érzelmek azonosítása
  • Az érzelmek mögött meghúzódó szükségletek
  • Olyant kérni, ami gazdagítja életünket
  • Empátiával fordulni mások felé. Az empátia ereje
  • A düh kezelése
  • Az elismerés kifejezése
  • Együttérzés önmagammal

Ha érdekel a módszer és szívesen részt vennél tanítványaiddal vagy kollégáiddal egy néhány órás szemináriumon - melyre kreditpont is jár, akkor keress fel bizalommal!